Húsvét vasárnap színházban voltunk. Tíz éve nem voltam színházban. Őszintén, nem ez jut eszembe először kikapcsolódási, vagy szórakozási lehetőségként. Egyik ismerősünk vett négy jegyet, de ketten nem tudtak elmenni, így felajánlották a szabaddá vált jegyeket. A húsvéti nagy rohanásban csak az előadás előtt két órával néztük meg végül, hogy mit is játszanak.
Ledermedtem. A Magyarországot elhagyó emberekről szólt. A kivándorlásról. Arról, hogy külföldön próbálnak szerencsét a magyarok. Miért pont ezt a darabot “kaptuk”? Pont mi, a nagyon magyar, nagyon hű lelkünkkel.
Kétkedve foglaltunk helyet a belvárosi színház piros bársony foteljaiban. Két óra múlva könnyes szemmel, de nevetgélve álltunk fel.
    A darab remek volt, bár kissé összekapták a végét. Magyarországról indultunk. Metrókocsi, magyar, elégedetlen, panaszkodó emberek, akik egymást nem ismerik, de mind csak az ország elhagyása után látják életüket tovább élhetőnek. Ki így, ki úgy. Külön bemutatták, milyen konfliktusokat hoz az elszakadás a munkától, a családtól, az eddigi élettől, és felváltva láthattuk az új élet kezdetének buktatóit. Ezek az életutak külföldön szintén találkoztak, véletlenül, tudattalanul, újra egy metrókocsiban, szintén telefonon panaszkodva az otthon maradtaknak, hogy menniyre nehéz a jelen, lényegében ugyanazon dolgok miatt, mint Magyarországon volt.
       A színpadi előkészületek alatti közjátékon külön érdekesek voltak. Tökéletes hangulatkeltők.
Az egyiken egy szál mikrofonnal kiállt a közönség elé az egyik szereplő, aki egy iskolaigazgatót játszott. Egy homoszexuális férfit, akinek Magyarországon a házasságkötése meglehetősen viccesre sikerült (a rendszernek is köszönhetően) egy nőgyógyász doktorral, aki később kapcsolatukat felrúgva Hollandiát választotta a felháborító Magyar egészségügy helyett, négyszeres fizetésért és sokszoros megbecsülésért. Tehát mikor ez az “igazgató” elkezdett beszélni, felkapcsolódtak a fények a nézőtér felett, és azt hittük vége a darabnak, és valamiféle párbeszédet indítványoz velünk. Azonban csak egy évzáró beszédet mondott, amiben sok sikert kívánt a végzetteknek, akiket eddig – ahogy beszéde közben végülis rádöbbent az igazgató – arra készített fel, hogy tudásukkal szintén elhagyják az országot. Elérzékenyülése előtt viszont a színpadra hívott egy tanulót szavalni. Itt feszült a torkomba először a kisgombóc, és gördült le arcomon az első könnycsepp. Megkerestem, íme a vers.

Kiss Judit Ágnes: Szó

Hazádból, hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.

Itt áldozat, s vajon mi ott?
Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik
A súlyosabb kereszt.

Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még, ki zenét szerez,
És színházat csinál,

Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
S ők itt vannak veled.

Lehet, hogy nem jön jobb soha,
Ki itt él, mélyrepül.
Megúszhatják a vétkesek,
S te bűnhődsz vétlenül,

Míg annyi jóval van tele
A másik serpenyő,
Ha baj van, ki ne mentené,
Ami még menthető?

De itt van szükség rád nagyon,
Sötétben lenni fény,
Hogy fölemeld, ki megrogyott,
És bátorítsd, ki fél.

Maradj, mert meg kell védeni,
Kinek nincs is hova,
Legyen szegény, hajléktalan,
Zsidó, meleg, roma,

Vagy bárki más, aki alól
Kihúzták a talajt.
Légy fül, ha semmit nem tehetsz,
Ki hallja még a jajt.

Ez frontvonal, ez harcmező,
S még így is otthonod,
Rád simul minden rég bejárt
Tered, kamaszkorod.

Taposhatnak röhögve mind
Az összes elveden,
De szétolvadnak a szavak
Az anyanyelveden.

Ne hidd, hogy semmi eszközöd,
Fegyver vagy te magad,
Mind különleges ügynök az,
Ki mégis itt marad.

Maradj tövisnek, bőr alatt,
Ha bírod még, magyar,
Légy viszkető seb, mit a kéz
Álmában is vakar.

Itt áldás is, másutt csak egy
Bevándorló lehetsz.
Ki mondja meg, végül melyik
A súlyosabb kereszt?

     A darab csúcspontján a külföldön küszködő, vagy éppen befutó magyarok találkoznak, és csúnyán összekapnak, bántják egymást saját fájdalmaik miatt, majd lelkileg elfáradva hazamenekülnek.
Ez volt a játék. Hisz tudjuk, hogy sokan kint maradnak, és jól vannak. Sokaknak honvágyuk sincs, sőt, el is akarják felejteni, hogy itt jártak, itt születtek.
A szereplők alapvetően a rendszert, a politikát, a körülményeket, az embereket hibáztatják a maguk boldogtalanságáért. Ezért hagyták el az országot, mert azonosították ezeket az érzéseket a szülőföldükkel. Na, de mivel máshol is ezt érezték, onnan is indulni kellett, és hova máshova, mint haza?
A hazahívó vetített filmbetét egyetlen egy dologgal tudott érvelni, egyetlen dolgot hangsúlyozott ki a fentiekkel szemben. A tájat, a földrajzi csodát, ami az “otthon” melegét árasztja, és amit a hagyományok díszei tesznek ismerőssé, mint egy gyerekszobát. Egy falukép, egy népviselet, a rovásírás, ami sem Hollandiában, sem máshol nem lehet ismerős, vagy kedves.

Ezt látva érzékenyültem el másodjára. Ugyanis bennem pont ez a motorja a magyar értékek szeretetének, annak megőrzéséhez.
Engem is bosszant a négy órás várakozás a baleseti sebészet sürgősségi osztályán. Nekem sem tetszik az oktatási rendszer sem a közép, sem a felső tagozatokon. Én is érzem, hogy az ország vezetői nem az én érdekeimet képviselik. Ámbár képes vagyok mindezeket elfogadni, és lényegében nem foglalkoztat. Nem lázadozok, ha át-, vagy meg kell élnem kellemetlen helyzeteket, tudomásul veszem. Én is ebben a világban élek, csak közben jól érzem magam.

      Fel lehet ezt úgy is fogni, mintha becsuknám a szemem a rossz felett. Nem teszem! Ugyan nem megyek tüntetni, és nem is morgok a híradó előtt esténként, de én, egyedül, minden pillanatban azért teszek, hogy magamon változtatva a környezetemet kedvesebbé, szebbé, fenntarthatóbbá, és kiegyensúlyozottabbá tegyem. Ezt közvetítve ülök le az orvosi rendelő várójába, vagy szállok fel egy tömött buszra, vagy töltöm ki az adóbevallásomat. Erről beszélek, ezt a mintát mutatom, és úgy érzem, ezzel képes vagyok változtatni másokon is. Ez az én utam.

A darabot pedig ajánlom mindenkinek, akinek a szívét feszítik a nagy lépéssel kapcsolatos gondolatok. Sem rá-, sem lebeszélni nem fog, ha éppen döntés előtt állsz, csak megerősíti szíved igazi választását.

Szeretettel: Zsuzsi

Kép:
http://pb2.jegy.hu/
http://media.port-network.com/
http://cms.sulinet.hu/
saját :)