Kár tagadni, mindenki függ valamitől, vagy valakitől. Az nem mindegy, mennyi mindentől,  és mekkora mértékben.

Gyerekkorom óta szorgosan építgettem magamban ezeket a korlátokat,  de az elmúlt pár évben már gyakorlom az "elengedést", és jó érzés tapasztalni, hogy egyre könnyedebb az élet.

     Visszatérve az anyagi világba,  a tanyára költözésünk egyik oka a függetlenedés volt.  Le akartunk szakadni a multik mérgező csecséről, vagyis nem akartunk többet boltban vásárolni,  többek közt, de elsődlegesen zöldséget, gyümölcsöt.

Óvatos átmenetet képeztünk azért, hogy ne legyen annyira fájdalmas.  A félreértések elkerülése végett, ennyire nem voltunk tudatosak az elején, fokozatosan vágytunk mindig a következő lépésre.

Először csak szelektáltunk, és lemondtunk például a fehér búzalisztről, a finomított fehér cukorról, és a bolti, örökké tartós "tejitalokról". Na, jó, picit fájt, és vissza-vissza nyúltunk, de felértük ésszel, hogy sokkal jobban fájnak a (krónikus, észre-sem-veszed-csak-megtanulsz-vele-együtt-élni) betegségek, amiket ezek okoznak.

Következő lépés volt az élő, szezonális élelmiszerek piacon való beszerzése. Ott látva, hogy minden korosztály árul paprikát, paradicsomot, és palántákat is, csak egy pici lépés volt azt érezni: ezt én is meg tudom csinálni!

Aztán a többi jött magától. Megtanultam gluténmentes kenyeret sütni. Mára a cukorhelyettesítő xilitről is leszoktunk (ez persze jóval könnyebb volt...). Nem rég döbbentem rá, hogy egy éve már csak méz van itthon, feltétlenül termelői,  szinte a szomszédból. Lám, sütök, főzök, lekvárt készítek, és nem "kell" a cukor. A tejről a legkönnyebb leállni, de ha néha sütibe mégis kell, akkor jöhet a laktózmentes.

 Tisztult a testünk,  az életünk, a lelkünk, és az utunk is. Tanyára kell költöznünk!

Olyat választottunk, ami komfortos, és minimális függőséget jelent a szolgáltatók felé: csak az áram van bevezetve. Se gáz,  se csatorna,  se vízhálózat. Van viszont egy fatüzeléses tömegkályhánk, hozzá fa a kertben, ásott szennyvíztároló, és fúrt kút,  hozzá víztisztító. Ma kereken egy éve, hogy megszületett a tanyánk. :)

     Tapasztalva azt a tisztaságot rossz volt belegondolni is, hogy egy egzotikus illatú mosószer, egy lila orchidea illatú öblítő, egy anti hangover tusfürdő, vagy egy gránátalmás, extra szenzitív mosogatószer által mennyi, a természet számára feldolgozhatatlan adalékanyagot juttatnánk a földbe - amit nálunk bizony nem visz tovább a rendszer. Így itt már csak mosószódát használtunk mosópor, ecetet öblítő helyett, mosódiós mosogatószert, és általam, itthon készített szappanokat fürdéshez. A filteres teát lecserélte a kertből szedett és szárított citromfű és csipkebogyó, a gyógyszereket pedig már rég leváltottuk gyógynövényekre.

    Itt egy dolgon múlik, hogy télen ne fázz: elég időt és energiát fordítottál-e a fa előkészítésére, gyűjtésére, szárítására, vágására. Hogy nyáron legyen elég friss zöldséged, attól függ, márciusban elültetted-e a magokat, amiket előző évben gyűjtöttél, és fordítasz-e elég időt a locsolásra naponta. A nyári szörp és a téli lekvár is csak rajtunk múlik, és az előre gondolkodáson, ja, és persze a természet ismeretén. Nyilván vannak hátulütői ennek a fajta életnek, de eltörpülnek a jó dolgok mellett, amiket hoz magával.

    Egy dologban függünk még.

Ma reggel a kávémhoz még éppen forraltam vizet, de utána a mosogatás végére "elfogyott" a víz. Ellenőriztem a csapokat: sehol nincs víz, a szivattyú nyomását az aknában: rendben,  a világítást a lakásban, a hűtőben: nincs sehol, a (150 méterre álló) villanyszekrényben a kapcsolókat: felkapcsolva mind.

Hmmm. Karbantartás!  Elfelejtettem! Nincs fény, a hűtő nem hűt, a szivattyú nem szív, nincs víz,  nem megy a net. Mázli, hogy a telefonomat feltöltöttem éjjel!

Jöhetnek az "elengedések" és a frappáns megoldások. Ma inkább csak hideg kávét iszok, nem hallgatok zenét, nem nézek filmet, inkább a madárcsicsergés lesz a háttérhang, inkább a kertben dolgozok, ahhoz csak sapka kell és szerszámok. Közben pedig újra fellángol az érzés, kell a házhoz mielőbb egy napenergiát feldolgozó eszköz. Tervek közt van ez is.

     Az élet szép,  habár nem mindig kedves, de nem is ez a dolga, inkább tanít, ösztönöz, segít, mert szeret, és minden tapasztalással a fejlődést szolgálja.

Nálunk a fejlődés része volt, hogy elengedjünk pár, ma sokak számára nélkülözhetetlen dolgot, függőséget,  ami leginkább a kényelmet szolgálja (nem a személyes fejlődést). Bizton állíthatom, hogy ugyan több időt,  odafigyelést, és másfajta tudást igényel,  de sokkal jobb érzés többet tenni a jobbért, mint elkényelmesedni az átlagosban, vagy netán a károsban. Mindenkit csak buzdítani tudok, hogy lépjen erre az útra. :)

Szeretettel: Zsuzsi