Egy olyan “panelgyereknek”, mint én, maga a csoda látni a magból való szárszökkenést, várni a termés beérését, és beleharapni a gyümölcsbe (vagy zöldségbe).

Tavaly ültettünk először magokat, és termetes zöldséges kert vált belőle. Idén már jókora tapasztalattal, és hihetetlen várakozással láttam neki a magok földbe bújtatásának.
       Az ezt megelőző félévem a városban telt, a fővárosban, betonfalak, ideges és mérgelődő emberek közt. Munkával keltem, és munkával feküdtem, gyorskajákon éltem, ha egyáltalán jutott idő az evésre. Felmerülhet a kérdés, …de nem, nem érte meg, habár eleinte még azt hittem.
Először csak a fák hiányoztak, pár héttel később már az állatok is, aztán a csend és a nyugalom hiánya vibrált bennem. A végén már a higgadtságom is eltűnt, mikor rájöttem, hogy „még” nem kaphatom vissza az életem, legfeljebb a projekt végén.

      Amikor végre újra otthon voltam, és a jövőmet – vagyis a kertet :) – tervezgettem, a lelkem is hazatalált. Lelkesen számolgattam a zöldégek tavalyi magvait, és elérzékenyülve dúrtam az ujjam az illatos földbe, hogy megágyazzak nekik.

A növekvő élettel való törődés egyfajta meditáció, mikor a lelkem kisímul. Vágytam erre a megtisztulásra, újjászületésre én is velük.
Megsokszorozódott bennem a gondoskodás, a szeretet, a könnyedség, lassan múlik a keserű, fémes ízű üzleti világ keltette szorongás és félelem a másnaptól.

    Ezek az apró zöld növények nyáron kilószám töltik majd meg zöldséggel az asztalunkat. Olyan zöldséggel, ami sosem látott vegyszert, olyan földből, amit organikusan táplálunk. Miattuk nem járt teherautó motorja, nem kezelték hővel, nem fogdosta más. A magokat javarészt én fogtam tavaly, úgyhogy az eredetük is kristálytiszta.

Szeretettel: Zsuzsi

Graffitis kép forrása: http://www.boredpanda.com/
A többi saját :)