Na jó, igazából szép ország ez, és ügyes is. Elég okos ötleteik vannak a fenntartható élethez. Sok mindenben olyan szimpatikus, mégsem találom itt a helyem.

Tényleg gyönyörű ez a vidék. Esslingen am Neckar egy kis csatornával átszelt város, amit egyik oldalán egy hegyoldal ölel, vagy inkább egy meredek domb, amin szőlőt (rengeteg szőlőt!) termesztenek.

Mindenhol szelektíven gyűjtik a hulladékot, minden út fel van festve, tökéletes a padka, habár itt is keréknyomba építik a csatornafedelet, legalább szintben van. Méretre van vágva a bukszus, pipacs, csalán és búzavirág virít a parkolók közti járdaszigetekben. A boltokban minden előrecsomagolt, kiadagolt, előrefűszerezett, elősütött, konyhakész, ami a tésztákat és húsokat illeti, ami nyilván megkönnyíti az életet, de valahol el is távolít tőle. A valóditól, a döntés és a választás szabadságától, és úgy általában a szabadságtól. Egy német olyan, mint egy szorgos hangya egy jól működő bolyban. Becsülöm az össze- és kitartásukat, mert őket is súlytotta a balsors rendesen, mégis elég jól összekapták magukat.

Pár napig ment a tv mellettem egész nap, hogy szokjam a nyelvet, ébresztgessem a passzív tudásomat. Egy ideje viszont már csak Géczy Gábor előadásokat és magyar zenéket (Halott Pénz, Deniz, Punnany, Brains) hallgatok youtubeon munka, meg főzés közben.

Főzés. Nincs kurkumával sárgítva a csirkehús, hófehér, viszont alig találtam a boltban, és 1200Ft felett volt 40dkg előrecsomagolt, műanyag tálcás, szeletelt, fóliázott, védőgázos, "friss" csirkehús. Mellé viszont (túlzás nélkül) többszáz féle szósz és öntet közül választhattam. Sajnos szinte mindnek az első összetevője a cukor. A szószok mellett ugyanennyi tejtermék, fűszerezett vajak, sajtkrémek, de bánatomra a teavajhoz egyik sem hasonlít. A salátákat viszont tápkockában árulják,  amitől 3 nap után is remekül néz ki, és tényleg friss. Pont ilyeneket ültettem otthon a kertbe :).

   Persze sok mindennel nem szembesülök itt, mint például a szociális rendszerekkel, csak érintőlegesen tapasztalom az itteni létet. Találkoztunk egy családdal, akik kicsit mélyebben ismerkedtek meg Németországgal. 48 éve költöztek ide. A családfő elmondása szerint utálja az itteni húskínálatot, a fűszerezéseket, nem lehet egy jó kolbászt venni, legfeljebb termelőnél, sokkal drágábban (!), mint a boltban. Nem tartja jónak, finomnak, neki megfelelőnek a többi ételt sem. Nem szereti a németeket, hidegnek tartja őket. Nem szereti a tájat sem. Szép erdők, szép mezők, szép hegyek vannak itt szerinte (is), de nem ugyanaz, mint egy magyar Alföld, vagy egy Mecsek. Nevetve jegyezte meg azért, hogy a nyugdíjából bármikor hazautazik a családdal. Az otthoni levegő jót is tesz a súlyos beteg lányának. (...amit mondjuk nem is csodálok, mármint a betegséget, ennyi frusztráció között felnőve...) Nem hinném, hogy le tudnék élni egy fél (vagy van, akinek ennyi az egész) életet egy olyan helyen, ahol nem szeretem a levegőt, a tájat, az embereket, akik körülvesznek, az ételt, amivel táplálom a testem minden nap, még magyar menedzseri fizetésre emlékeztető nyugdíjért sem.

Egy darabig biztos tudnám csinálni, mint ahogy egy munkahelyen is elvan az ember évekig, habár kizsákmányolják, tönkreteszik lelkileg, rá is mehet az egészsége, de csinálja, mert megél belőle (jól, vagy éppen, ez a személyiség fejlődése aktuális állapotától függ), mert megszokta, mert változtatni mindig nehéz. Nehéz az ismeretlent választani az ismert helyett, ha az rossz, akkor is, legyen szó munkáról, kapcsolatról, egészségről (életmódról), vagy az országról, ahol élünk.

Pedig mi döntünk. Csak azt hisszük, hogy fontos más körülmény, a család véleménye, a barátok tapasztalata, a saját korlátaink. Egy valami fontos, hogy a "helyemen vagyok-e". Mert ha igen, minden más a helyére rendeződik körülöttem. Így lesz kerek a világ.

Szeretettel:

Zsuzsi

U.i. Piszkosul várom azt a napot, mikor hazaérünk, és a tanyánk közepén állva veszek egy nagy levegőt, amit előre befűszereznek a szomszéd állatai :)