Február első napjaiban Zoli egyszer csak egy ölnyi tasak vetőmaggal érkezett haza. Válogatottak, csávázatlanok voltak. Aznap este előhalásztam a szekrény mélyéről a tavaly fogott és gondosan elcsomagolt saját magjainkat. Paradicsom, uborka, tök, dinnye, paprika, borsó, bab, cukkíni, bazsalikom, és a többi.
Másnap készítettünk egy öt hónapot mutató vetési táblázatot, és minden magot feljegyeztünk, hogy mikor kell földbe kerülnie.
     Szombaton ránk mosolygott a nap. A reggeli kakaó után kiválasztottuk a táblázat szerint a fejes salátát, a retket, és a madársalátát, majd felvettük a gumicsizmát.
   Tavaly ősszel Zoli megfeszített fizikai munkával két hét alatt nagyjából 100nm területet fedett le mélymulccsal, a Gömörszőlősön tanultak szerint. Gyulai Ivánt a Gyüttment fesztiválon ismerte meg Zoli, míg én szappanoztam az érdeklődőkkel, és az általa elmondott technikák igazi AHA-élményt adtak. Mintha ezt nekünk találták volna ki, és pont ezt kerestük volna, az alföldi folyós homokunkra.
A homok az egyik legterméketlenebb talaj, ráadásul rendkívül fel tud forrósodni, ami nagyon nem tesz jót a benne növekedő zöldségeknek. E mellet nagyjából állandóan locsolni kell, mert egyből átszalad rajta minden víz, de persze csak ha nem forr fel a nap hatására egyből a locsolóvíz. Nyilván még inkább nehezíti a dolgunkat, hogy semmiféle mű dolgot nem engedünk be a kertbe, sem talajfertőtlenítőt, sem műtrágyát, sem növekedésgyorsítókat, vagy permetszert. Ezzel a mélymulccsal minden említett gond töredékére csökken, hacsak meg nem oldódik.
    Zoli zsebre tette a magokat, hóna alá csapta a kertnaplót egy tollal, én pedig belekapaszkodtam a két bögre kakaóba. Gereblyét, meg karókat is vittünk, és kivételesen az ebeket is beengedtük az elkerített kertünkbe. Ezt csak akkor szoktuk, ha üres a föld, mert imádnak ásni, hemperegni, és turkálkodni a homokban.
    Lepakoltunk, és elkezdtünk tanakodni, mit hova és hogyan szórjunk. A korábbi élményeimben szigorú térden állas, a gazolás miatt könyékig a homokban kotrás, kiskapa, ültetőbot, a sor pontos kiméréséhez colstok, gereblye, locsolókanna, és egy papíron a pontos terv tartoztak az ültetéshez. Most viszont több, nehezen meghatározható formájú, fél méter magas, süppedő, trágyával feltöltött szalmadombra kell fellépni hozzá. A terven kívül semmi korábbi nem használható. Azonban tervünk sem volt, hiszen idén mindenképpen kerülni akartuk a monokultúrát, vegyes ültetést terveztünk. Néztünk egymásra, és párszor feltettük egymásnak a kérdést, hogy hogyan is kezdjünk ennek neki. A sváb származású mérnök fiú, és a bak csillagjegyű közgazdász lány tisztára megzavarodott a kapaszkodómentes új szabálytalanságban. Nem volt más, mint belevágni …csak úgy.
   Kértem Zolitól a tenyerembe egy kevés magot vegyesen, és felléptem a mulcsra. A tenyeremet a számhoz emeltem, és belenyomtam a nyelvem a magokba. Amennyi ráragadt, azt a számba vettem, és csukott szemmel dédelgettem, melengettem, és hálát adtam nekik, hogy finom és tápláló étkeink lesznek majd nemsokára. Ezután amennyire csak lehet, gondossággal szétszórtam őket, vagyis beleköpködtem a szalmába. Nem volt kérdés, hogy milyen mélyre, milyen messze egymástól, előlocsoltam-e a földet, párhuzamos-e a sor. Ettől a furcsa, mókás, és végtelenül szabad érzéstől persze hamar kacagásban törtünk ki. A hangra persze a kutyák is odaszaladtak, felnyargaltak a mulcsra, és hárman keresztül-kasul szaladgáltak a friss veteményen, amitől még jobban kacagtunk. Bezzeg, ha homokba vetek 2cm mélyre, sorban, ültetőbottal, akkor minden bizonnyal a sikítófrász jött volna rám, ha átszaladt volna a munkámon egy kutya. Így viszont örültem is, hogy részesei a történetünknek. :)
    Erről a szájból vetésről nyáron hallottam először. Tetszett a gondolatisága, hogy azzal, hogy a mag az első nedvességként a nyálammal találkozik, így az én szám ízének tetszően fejlődik majd, nekem terem. Azt a praktikumot akkor még fel sem fogtam, hogy ezzel a csírázáshoz kellő nedvességet is egyből megadom neki. Mindemellett egyszerű, semmilyen eszközt nem igényel - a lelkemen kívül -, és természetes. Ez persze teljesen kizárja a csávázott magokat, amikhez kézzel sem szabad hozzáérni a rajta lévő csillogó kék meg zöld vegyszerbevonat miatt. Nahát, ez aztán a lelketlen ültetés….!
      Ennek ellenére uborkát fogunk vetni, csávázott magokat, mert tavaly sajnos kitettük őket a napra, és megütötte őket a guta, így nem tudtunk magot fogni az idei vetéshez. Bár még mindig ott a lehetőség a márciusi magbörzéken egy fincsi uborkamagbeszerzésre. Lesz mit vinni nekünk is, mert a patiszon és a cukkíni az termett bőven, és a legfinomabbaknak mind eltettük a magját.
Mindenkinek ajánlom a magbörzéket! Magtalanul is odamehetsz, akkor párszáz forintért kaphatsz igazi, helyi, organikusan termelt és kézzel fogott magokat. Azért fontos, hogy helyi legyen, mert ami szeret nálunk élni, az nem biztos, hogy 50km-rel odébb jól érzi magát a földben, hiszen a föld szerkezete, állaga, összetétele, a locsoló kútvizek íze, tartalma, és még a levegő is más és más. Nem a minisztériumi kampány, vagy néha magyarkodónak ható reklámszöveg miatt, hanem az egyszerű paraszti ésszel átgondolt logika miatt válassz helyi magokat, és vess, ültess, ha csak balkonládába, vagy cserépbe is a panelház sokadik emeletén, de adj életet, teremts, gondoskodj, szeress, és bízz a holnapban! :)

Szeretettel: Zsuzsi