Még nem telt el egy hónap a beköltözésünk óta. Hajnalban kelünk, és munka után sipircolunk haza, hogy otthon folytathassuk a munkát. A ház oldalának még oda vannak támasztva a meszeléskor használt eszközök, a kutyafürdető lavór, aminek még nem találtam helyet, a szúnyoghálókeretek, amiről Zoli már leszedte a régi hálót, de még nem volt ideje feltenni az újat, egy raklap, és a fólia, amiben a kályhánk alapanyagai voltak, és még sok minden más. Nincs még igazi kerítéskapunk, nincs levágva a fű sehol, csak ahol sarlóval nekiestünk, hogy pár virág legyen az előkertben. Lassan nem látni a kerítést a ribiszkebokroktól, néhol 2 méterre is beléptek a kertünkbe. A fűkasza félig van összerakva, az ebőr vezetéke éppen csak le van téve, de nincs eldolgozva. A tipegőnek szánt rönkök félig lehántolva egymáson sorakoznak az akácfa alatt. A metszésből maradt gallyak már el is bújtak a méter magasra nőtt (manapság csak gazként aposztrofált) vadvirágok alatt. 

 A házon belül is rumli van még. A veteményes kertben haladunk apránként, napról napra, kigazolunk pár négyzetmétert, mielőtt bedőlünk az ágyba, másnap pedig elvetünk oda valamit, öntözünk, és közben mosolyogva tervezgetünk, hogy mi mindent fogunk holnap, és holnapután és azután megtenni. Persze sosem érjük utol magunkat, legalábbis most így érzem, az ötletek viszont csak sokasodnak, amitől azért a szívünk nagyon örül!

Csütörtök reggel, a kialvatlanságtól kótyagosan, a reggeli locsolás után indultunk dolgozni, mikor a szomszéd Tibi bácsi jó reggelt kívánva odaintett egy szóra a kerítése mögül.

- Zolikám, legyetek már többet itthon!
- Hm, ha tehetnénk, Tibi bácsi..! De miért?
- Ibolya azt mondja, hogy nézzem meg, milyen jó nektek, Zolikám, hogy sosem vagytok itthon, nem kell kint lennetek egész nap a földön. Hát hogy adjak így neki munkát? Ezt így nem lehet! Legyetek többet itthon!

Ibolya Tibi bácsinál bérmunkában dolgozik idényszerűen. Sosem dolgozott olyan munkahelyen, ahol mi a napunk egy harmadát eltöltjük azért, hogy kifizethessük belőle a tanyánkat, ahol a nap 2. harmadában dolgozunk.

Milyen jó nekünk! :-) Szerencsések vagyunk! :-) Ibolya szerint ugyan máshogy, mint szerintünk, és ahogy a visszajelzéseket kapom, többek szerint, de a lényegen ez nem változtat. :-)

A munka egészen mást jelent a napunk két különböző harmadában, de ugyanúgy elfáradunk mindkettőtől, így a harmadik harmadban úgy dőlünk be az ágyba, mint két krumplis zsák. Két mosolygó krumplis zsák, akik az otthoni munkájuk végén szentimentálisan nézegetik a 3 centis friss hajtásokat a kertben, és már előre örülnek a munka gyümölcsének, …illetve zöldségének.

    Péntek reggel kint voltunk a termelői piacon, és jól bevásároltunk azoknál, akik hamarabb vetettek, és már nem 3 centisek a hajtások :-). Az egész piac teli volt őstermelőkkel, helyi gazdászokkal, és megannyi idénygyümölccsel, -zöldséggel
Látván a földtől sötétszürke kezű, ráncos, napbarnította asszonyok és férfiak előtt a több láda epret, krumplit, virágzó paprika- és paradicsompalántát, … már nem azt gondolom, hogy hű, de drága, vagy jaj de pici, hanem azt, hogy te jó ég, mekkora terület(!) kell ehhez, vagy mennyi víz(!), ..és mennyi idő(!), energia, odafigyelés, és vagy szakértelem, vagy tapasztalat.

   Az életünk változása megváltoztatta a hozzáállásunkat is több dologhoz, és úgy érzem, most közelít a valódi értékek valódi értékelése felé igazán. Kívánom, hogy lássa meg mindenki az érem másik oldalát is, akármelyik oldalt látta először!
A szemléletesség kedvéért itt egy kép, ami szerintem kellően felhívja a figyelmet arra, hogy nem árt néha egy másik szemszögből is megvizsgálnunk a tetteinket, az életünket, mert minden összefügg mindennel! Ezt nem szabad elfelejteni! És persze azt sem, hogy alapvetően milyen jó nekünk! ;-)

Szeretettel: Zsuzsi