Amikor Budapestről Kecskemétre költöztünk, már akkor is észrevehető volt a különbség a városok közt, hogy itt mennyivel lassabbak az emberek, mennyivel jobban odafigyelnek egymásra, és mennyivel többet mosolyognak! A lassúság egy darabig még idegesített is, aztán rájöttem: milyen bolond vagyok, ők csinálják jól! Most már egyre többet járunk ki a tanyánkra, ahova tavasszal költözünk csak ki, de már a kezdetektől fogva szoros kapcsolatban vagyunk a közvetlen szomszédunkkal, akitől ugye a trágyát is kaptuk a veteményeshez. Kint, a falu határán is túl, a tanyavilágban ezek a kapcsolatok még közvetlenebbek. 
Tekintettel arra, hogy ebben a blogban olyan történeteket szeretnél mesélni, amik értékeket hordoznak magukban, különösképpen nekünk, magyaroknak, ezért ideillő lesz a következő történet is, ami a bizalomról, összetartásról, segítőkészségről, és a közvetlenségről szól.

Szerencsére Zoli nagyon jó kapcsolatteremtő. Mielőtt ajánlatot tettünk volna a tanyára, kimentünk, és felkerestük a közvetlen szomszédot, Tibi bácsit, hogy beszélgessünk, bemutatkozzunk, megismerkedjünk. Azt mondta, ő örülne, ha lakna itt valaki, és nem csak nyaraló lenne, de egy kicsit aggódik: „Nem fog titeket zavarni az állatok hangja, a tehénbőgés, meg ezek?” Zoli összecsapta a tenyerét: „Tibi bácsi, el sem hiszi, mennyire várjuk, hogy a tehénbőgés ébresszen, és ne a kocsik zaja!” Hát, így indult a mi ismeretségünk.

Tibi bácsi nagyon jópofa, humoros, szilaj öregúr. Mindenben segít, és bármiben tud tanácsot adni, ami valljuk be, ránk fér, újoncokra. Szerintem a tudásunk hiányát nála kiváltja a lelkesedésünk, és hogy látja, nem is vagyunk annyira puhányok. ;)

Legutóbb azért 23 bocsánatkérés és „ne vegyed má’ rossz néven” után azért kibökte, hogy az, amit eddig csináltunk, nem volt az munka. Intett egyet, hátra hívott, és megmutatta, hogy ők hogyan csinálják a föld felkészítését a vetésre. Rájöttünk, hogy a mi kis ásóinkkal ezt nem tudjuk megoldani, főként a tarackok miatt. Addig beszélgettünk, amíg azt nem mondta Tibi bácsi, „megcsinálom én azt nektek, nem csak azt a kis földet, amit eddig elkezdtetek, hanem az egészet” …vagyis majdnem 500nm-t letrágyáz, felás, kigazol, beforgat, két ásónyom mélyen, aztán legereblyéz. Fel sem fogtuk, hogy ez egy ajánlat volt. 2 lélegzetvétel csend után hozzátette: „Egy kanna gázolajért.” Már egyeztettük is az időpontot. :)

Rá akar beszélni minket arra, hogyne májusban költözzünk, de ne is áprilisban, mert az a bolondok hónapja, hanem menjünk már márciusban a szomszédjául. Az azért nem fog menni, mert még pár dolog hiányzik a házikóból, például egy konyha :D, de igyekszünk. Addig is mindig tudja, mikor megyünk ki, és legutóbb még vásároltunk is neki. Felhívott, hogy ha megyünk, vigyünk neki két kiló kenyeret. Szeleteltet.

Az biztos, hogy ha odaköltözünk, sütök valami finomat – már meg is van, hogy mit – és körbekínálok vele ott mindenkit. Olyan az a környék, mint egy nagy család.

Nem soká hazaérünk! Már nagyon várom. :)

Szeretettel: Zsuzsi