Szabó Zsuzsanna Beatrix vagyok, Gyulán születtem 31 éve. 10 évvel az érettségim után felvételiztem főiskolára, nemzetközi gazdálkodás szakra, és idén végeztem is. Szakdolgozatomban a nemzeti kulturális különbségekkel foglalkoztam, és habár eddig is odáig voltam a magyar nyelvért, eddig is különlegesnek tartottam a magyar gondolkodásmódot, most még erősebbek lettek bennem ezek az érzések. Annak ellenére, hogy eddig is nyitott szemmel és szívvel éltem a magyarság kincsei közt, rá kellett jönnöm, hogy mennyi mindenről nem is hallottam még, elveszőben vannak. Olyan dolgokra bukkantam, amiket szeretnék mindenkinek az orra alá dörgölni, hogy úgy mondjam, hogy eszébe jusson, magyarnak lenni jó! :)
    Tudom, hogy sok dolog van, ami elveheti az ember kedvét ettől az országtól, nem állítom, hogy ezek nem léteznek. Viszont szerintem nem (csak) ezekre kellene koncentrálni, hanem a szívmelengetőekre (is).

  Csodálatos kis népség vagyunk, mi magyarok. Csodálatos a nyelvünk, színes, hangulatos, árnyalható, varázslatos/varázsló! Saját jelképrendszerünk van, mely kultúránk gyökereitől származik nyelvünkkel együtt. Ezekkel a jelképekkel régen varázsoltak: vonzották a jót, és elűzték a gonoszt. Ez az erő ma is dolgozik, mi azonban elfelejtettük ezeket a szimbólumokat, és legtöbbször nem tudatosan vannak jelen életünkben. Sok szavunkat is elfelejtettük már, hisz azokat az eszközöket sem használjuk, amit azzal a névvel illettünk. Vannak azonban ma is élő tettek, amiknek a nem is olyan régi nevét érdemes újra felidézni. Ezek a szavak a mi (belső és külső) világunkat teszik színesebbé!

    Nem vagyok vakhitű lokálpatrióta. Szeretek más nemzetek nyelvén beszélni, és néha gondolkodni is. A magyar szívemet pont most fedezem fel én is, veletek együtt, ha velem tartotok ezen az úton. Éppen most, mikor volt alkalmam más kultúrákat is megismerni, most jöttem rá, milyen gazdag a sajátom! Szeretném, ha erre egyre többen jönnének rá, ha eddig még nem tették.

   A politikát, a gazdaságot, és a nehéz történelmet, ami az előző kettővel összefügg, igyekszem elkerülni az írások során. Hetente többször nyújtok azonban érdekes olvasnivalót, ami a magyar kultúrával, népi hagyományokkal, ma is érvényes és használható gondolatokkal lesz kapcsolatos.

   Lakhatsz bárhol, itthon, vagy a bolygó túloldalán, az írásaim Neked szólnak, ha magyar vagy, de akkor is, ha csak annak érzed magad. :)
  A célom, hogy emlékeztesselek Benneteket arra, hogy milyen jó nekünk, magyaroknak, hogy magyarok lehetünk! :)

   Gyimóthy Gábor Svájcban élő költő, műfordító, természettudós, feltaláló, ipari formatervező. A kiváló humorú irodalmár a magyar mellett nyolc nyelven beszél, de örök szerelme a magyar nyelv, mint ahogy nekem is. A következő versében a nyelv gazdagságát mutatja be a "megy" szó jelentésének 75 rokon értelmű szavával egy versben, a Nyelvlecke 1984, Firenzében született művében. Kicsit hosszú, de csodálatos! Élvezzétek! :)
 

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok-sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmespár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Mért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés,
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér...
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!

Aki ‘slattyog’, mért nem ‘lófrál’?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki ‘beslisszol’ elinal,
Nem ‘battyog’ az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, eloldalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
Elárulja kósza nesz
Itt kóvályog, itt ténfereg
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, mért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!

Szeretettel: Zsuzsi